Egy repülőgép a méretében egy repülőgéphordozó, képes arra, hogy a hasában rögzített rakéta mellett felszálljon. Ez nem tudományos-fantasztika: ez a projekt már létezik, repül, és megváltoztathatja azt, ahogyan műholdakat juttatunk az orbitára.
A név, amelyet meg kell jegyezni: Stratolaunch. Az ő repülőgépe, a Roc, világrekordot tart az épített légi járművek közül a legnagyobb szárnynyílásban: 117 méter, vagyis több, mint egy amerikai futballpálya hossza. Missziója nem utasok szállítása, hanem légiindítási platform szerepe hiperszónikus eszközökhöz és később valódi hordozórakétákhoz, amelyek műholdakat tudnak az alacsony pályára juttatni.
117 méter szárnynyílás: veretlen rekord
Ez szélesebb, mint az Airbus A380 és a Boeing 747 egymás mellett. A Roc ezt a szárnynyílást kettős törzsű szerkezetének köszönheti, amely két újrahasznosított Boeing 747-ből származik.
Mi az a légiből indított hordozórakéta?
A légből indított hordozórakéta alapelve egyszerű: ahelyett, hogy egy rakétát közvetlenül a talajról indítanánk, előbb egy repülőgéphez rögzítve magasabb magasságba visszük. Körülbelül 9000–10 000 méter magasságban a rakéta leválik és bekapcsolja saját motorjait az utazás folytatásához az orbitához. Ez az indítási mód elkerüli az atmosféra sűrű alsó rétegeinek áthaladásához szükséges üzemanyag nagy részét, amelyek az energia legdrágábban felhasználnak.
Ez a koncepció nem teljesen új. Szerényebb változatok, amelyeket néha rockoon-nak hívnak (amikor a stratoszférikus ballon és a kis rakéta kombinálódnak), már több évtizede léteznek a tudományos kutatásban. Az újítás a Stratolaunch-nál a skála: itt olyan hordozóról van szó, amely sokkal nehezebb tehereket képes szállítani, mint a szokásos könnyű hordozórakéták.
Stratolaunch: Paul Allen ambiciójából született óriás
A projektet Paul Allen, a Microsoft társalapítója indította, aki az űrhöz való rugalmasabb és a nagy indítóbázisokra kevésbé függő hozzáférést álmodott meg. Halála után a vállalat átorientálta tevékenységét hiperszónikus tesztelésre, de az Roc repülőgép maradt a stratégia középpontjában: már több tesztjárművet engedett le az 5 machnál magasabb sebességnél, amely kritikus lépés a valódi, műholdakat orbitára jutató hordozórakéták leválasztása előtt.
WindRunner és Radia: az új jelöltek
A Stratolaunch már nem egyedüli ezen a területen. Az amerikai Radia cég egy WindRunner nevű repülőgépet fejleszt, amely kezdetben hatalmas szélgenerátorlapátok szállítására volt tervezve, de képességei az űripari szektort is érdeklik. Több mint 100 méter hosszú, és később légből indított rakéták platformjaként szolgálhat, egy ritka előnnyel: képes felkészítetlen futópályáról működni, nehéz talajinfrastruktúra nélkül.
Más szereplők szorosan figyelik ezt a piacot, beleértve a NASA-t is, amely érdeklődést mutatott a rugalmasabb orbitális megoldások iránt. Érdemes megjegyezni, hogy a SpaceX a Starship-pel a Starbase közelében, Boca Chica-nál más logikát követi: egy teljesen újrafelhasználható hordozórakéta, amely függőlegesen száll fel, repülőgép nélkül. A két megközelítés nem versenyzők szigorú értelemben, eltérő űrszállítási igényekre válaszolnak.
Milyen műszaki képességek ezeknek a hordozóoknak?
| Projekt | Szárnynyílás | Tervezett hasznos teher | Állapot |
|---|---|---|---|
| Stratolaunch (Roc) | 117 m | Hiperszónikus járművek, jövőbeli hordozórakéták | Aktív repülés, rendszeres tesztek |
| WindRunner (Radia) | ~108 m | Nehéz szállítmány, potenciális légből indítás | Fejlesztés alatt |
Ezek a számok képet adnak az érdekelt méretekről, de az igazi kérdés az orbitára valóban szállítható hasznos teher körül forog. A klasszikus rakétával ellentétben, amely a talajról egyedül kell leküzdje a föld gravitációját, egy légből indított hordozórakéta már kezdeti sebességgel és magassággal indul, ami javítja az üzemanyag-tömeg és a szállítható teher közötti arányt.
Miért helyettesíteni a talajról induló klasszikus hordozórakétákat?
A fő érv gazdasági. A légből indított llaunches csökkenti az indítás költségét az alsó légrétegekben felhasznált üzemanyag mennyiségének korlátozásával. Operatív rugalmasságot is biztosít, amelyet az álló indítóbázisok nem tudnak nyújtani: nem kell tökéletes időjárási előrejelzésre várni egy bizonyos indítóhely felett, a repülőgép elmozdulhat egy tiszta terület felé, mielőtt leválasztaná rakétáját.
Egy másik előny, amely kevésbé látható, de ugyanolyan fontos: a lehetőség felkészítetlen futópályáról felszállni, szinte mint egy klasszikus cargo repülőgép. Ez a világon sokkal több helyre nyitja meg az indítási lehetőségeket, nem függ az ott lévő ritka űrinfrastruktúrától.
Milyen jövő vár az légi űrszállításra?
A kis műholdak piaca robban, amely kommunikációs és földmegfigyelő konstellációk által hajtva. Ez az igény az iparágakat arra készteti, hogy rugalmasabb és költséghatékonyabb orbitális megoldásokat keressenek, mint a hagyományos hordozórakéták. Az olyan óriások, mint a Roc vagy a WindRunner valószínűleg soha nem helyettesítik a nehéz rakétákat, mint a Starship, de az alacsony és közepes tömegű teherrel a megoldás válhatnak kedvelt választássá, olyan reagálási képességgel, amellyel ma kevés indítóhely képes versenyezni.
